Ma 2016.március 15. ………..ahogy Petőfi Sándor emlékezeteiben úgy ma is esik az eső. A Nemzet ismét néma szabadság harcban van, mert a liberalizmusnak mondott rendszer csak a nevében viseli a szabadság szót. Maga a liberális demokráciának nevezett rendszer beszippantatta, nem csak a Nemzet függetlenségit, hanem rabbá is tette a népet eladósítva kifosztva azt.
A politikai pártok a kormányok váltakozásával is azoknak átalakulásával, átnevezésivel a nemzet megtévesztése céljából,ám de ugyan azon egyének vezette országot saját önős célból is adta hozzájárulását, közreműködésit, olyan megtévesztő ravasz ötletek megálmodásával szőtték körül az ország kifosztásának tervét amelyeket díszes csomagolásába burkolva-a sikerül a néppel elfogadtatni, hogy az mind jó neki. Most pedig nincs olyan család amelyik így vagy úgy ne lenne valamiképpen eladósodva egy eladósodott Nemzetben amelyek már nem is a Magyar Nemzet tulajdona hanem egy vállalt alapúvá formált cég amelyeket kereskedelmi piacra vetettek s azon nyerészkednek.
Most hirtelen felvillan előttem Jézus ruhája amelyeket széttéptek s egymásközt felosztottak a roma katonái Krisztus Jézus keresztre feszítésit követően s miközben Jézus utolsó lehelet gyötrelmeit élte a gyilkosai gúnyolták, ócsárolták, kinevették.
Magyarország érdekes módon ugyan azon a Krisztusi kereszt útján, útját járta végik a történelmét s keresztre lett feszítve, szét darabolták testét (Trianon), mint Jézus ruháját s egymás közt az elit erői szétosztottak. Jézus megholt a kereszten ahogy Magyarországot és megölték de ahogy Jézus győztesként feltámadt a halálból úgy Magyarországnak és mint nemzetnek, mint szent népnek fel fog támadni mert ez a rendeltetése. Ma még nevetség tárgyává tették Nemzetünket de holnap már nem biztos, hogy nevetni fognak rajta hiszen Magyarország mint különleges nép feltámad haltaiból s újra Magyarok Isteninek dicső fénye lészen mert egy Atya soha nem engedi sokáig magára gyermekét.
Ma tehát ismét szorul a kötél a nyakunkon.
Ma és élnek Petőfi Sándorr-ak. Jókai Mórrak, Vasvári Pállak akik küzdenek a félszabadításunkért s bár igaz nem vérengző harcok formájában, hiszen mások a körülmények, ahogyan mások lettek az ellenségeink módszerei is, sokkal ravaszabb, sokkal hazugabb, sokkal megtévesztőbb így szükségképpen ehhez igazodva harcaljuk a Nemzetünkért folytatott nemes szép harcát.
Ma már nem csak a földünkért, nem csak a hazáért, nem csak a szabadságunkért harcolunk hanem az életünkért is, hiszen amellett, hogy ma már sem szabadságunk, sem földünk, sem hazánk nincsen szembe találjuk magunkat a maradék meg betegített társadalmunkkal is.
Hová vezet ez az út amelyeket nem mi választattuk?
Hová vezet ez a politikai elit-által nekünk megálmodta rendszer, amelyek az ö érdekeiket szolgálja az életünk feláldozása árával a pénz is a hatalom oltárán?
Márciusi ifjakra, de nem csak rájuk, hanem az egész nép akaratára szükség van, hogy újból meg vívjuk a szabadság harcunkat a nemzetünk függetlenségit az elit hatása is karmai alól, hiszen csak ily lehet gyermekeinknek, a jövő nemzedéknek, a magyarság megmaradásának élete és jövője.
Ebben a belső is külső forradalomra, a belső is külső rendszer váltózásra való meghívás szellemiségében kívánok Magyarok Istenitől jövő áldásokban gazdag szép napot.
Szeretettel MIÉP blog szerkesztője Angelica.
1848. március 15-én a két nappal korábban kitört bécsi forradalom hatására radikális gondolkodású magyar ifjak – köztük Petőfi Sándor, Jókai Mór, Vasvári Pál – Pesten elhatározzák, hogy a követeléseiket tartalmazó 12 pontot és Petőfi pár nappal korábban írt Nemzeti dal című versét kinyomtatják, és közhírré teszik. A Nemzeti Múzeum elé hirdetett nagygyűlésen már tízezrek hallgatják lelkes egyetértéssel a pontokat és Petőfi költeményét, majd a tömeg Budára vonulva a megrémült Helytartótanács beleegyezését is megszerzi a változásokhoz. Az összegyűltek követelésére szabadon engedik a bebörtönzött forradalmár Táncsics Mihályt. Ezekkel az eseményekkel kezdődik az 1848-as magyar forradalmi átalakulás, hogy aztán fél év múlva az elért eredményeket fegyveres szabadságharccal kelljen megvédeni.
A szabadságharc bukását követően természetesen az önkényuralmi rendszer betiltja a forradalomról szóló megemlékezést, így arra csak legfeljebb titokban keríthettek sort a hazafiak. 1860-ban nyilvános megemlékezésre történik kísérlet, ez ellen azonban a rezsim fegyverrel lép fel. Ennek ellenére a hatvanas évektől – főként a korabeli ifjúság – összejöveteleken idézi fel 1848 emlékét.
Az 1867-es kiegyezés után a Habsburgok már hivatalosan nem tiltják meg a március 15-i megemlékezéseket, de a hivatalos Magyarország visszafogott maradt, nem kívánta megsérteni a szabadságharc leverésében részt vett uralkodó érzékenységét. 1898-ban, a forradalom 50. évfordulóján azonban már a teljes magyar politikai elit hivatalosan is ünnepelt, persze az osztrákokkal való megbékélést hirdetve.
Igazi nemzeti ünneppé az I. világháborút követő forradalomban válik, 1919-ben a diadalmas forradalom örököseként ünneplik e jeles napot. A forradalmakat követő Horthy-rendszer törvénybe iktatott nemzeti ünneppé nyilvánítja. Az 1930-as évek második felétől azonban már nemcsak a hivatalos ünnepi szónoklatok jelzik március 15-e üzenetét, hanem a népi írók, baloldali ifjak, antifasiszta értelmiségiek számára is jelképpé válik: a változások és a német- és háborúellenesség vállalásának jelképévé. A II. világháború után hatalomra kerülő kommunista rendszer ugyan felvállalja a centenáriumi megemlékezéséket, hangsúlyozva a száz évvel korábbi események „világforradalmi” és plebejus jellegét, de ambivalens hozzáállását jelzi, hogy 1951-től e napot munkanappá nyilvánítja. Különösen az 1956-os levert forradalom után válik nemkívánatos kötelességgé a rendszer számára az 1848-as eseményekről való megemlékezés. A ’60-as évek végén kitalálják a tavasszal tartott Forradalmi Ifjúsági Napokat, amely keretében igyekeznek összemosni március 15-ét a március 21-i Tanácsköztársaságról és az április 4-i fasiszta megszállás alóli felszabadulásról való megemlékezéssel. Ennek ellenére a ’70-es évektől március 15-e a rendszerrel szembenálló demokratikus gondolkodású ellenzéki fiatalok ünnepe is: Budapesten főként a ’80-as évektől a Petőfi- és a Bem-szobornál, illetve a Batthyány-örökmécsesnél rendszeresek e napon az atrocitások. Az „olvadás” jeleként 1987-ben ismét nemzeti ünneppé nyilvánítják, s az 1989-es március idusa pedig függetlenséget és demokráciát követelő tömegrendezvényeivel méltán vonul be a demokratikus Magyarország megszületését jelző események sorába. Az új, demokratikusan választott Országgyűlés 1991-ben hivatalos nemzeti ünneppé nyilvánítja.
