1. Miért magyar az utunk?
Mert évszázadok óta „két pogány rendszer között őrlődünk”- idegen hatalmak és eszmék szorításában.
A magyar út nem jobboldali és nem baloldali, mert minden ésszerű és tisztességes megoldásra nyitott, mely építheti, ismét felemelheti nemzetünket.
1956 forradalma megmutatta, hogy a magyar nép sem a szocializmust, sem a kapitalizmust nem tartja társadalmilag kívánatosnak, hanem olyan országban szeretne élni, amelyben minden polgár tisztességes munkával boldogul de nem egymás rovására, hanem egymásért.
Idézetek a MIÉP kis Kátéjából.
Magyarországot már pedig, meg kell menteni, meg kell újítani.
Magyarországot elsősorban egy tiszta szívű és tiszta kezű kormány tudja rendbe tenni, a Magyar Útra vezetni.
Egy kormány, amelynek a nép, az ország, a nemzet érdekei előbbre való, a saját hatalmánál.
Egy olyan kormány, amelynek az egész nemzet felemelkedése, jóléte, az egészséges is igazságos gazdasági élete a legfontosabb. Ez az, ami visszaadja az emberek lelki és fizikai nyugalmát, békéjét, amely egy önző, individualista egyedekből álló liberális társadalom helyett erős, összetartó közösséget épít. Amelynek tagjai érzik, tudják, hogy csak ilyen nemzet lehet erős a jövő kihívásaival,- a külső támadásokkal szemben.
Széteső,- és ezért védekezésképtelen liberális gyarmatlakók helyett, erős nemzeti közösség.
Törtetők, árulók, hazug, önző kiskirályok helyett tisztaszívű és tisztakezű nemzetvezetőkre van szükség.
A MIÉP programjánál tisztább, őszintébb, a Nemzet érdekét jobban szolgáló program nem volt és ma sincs.
Mindegyik oldal,- bal és jobb egyaránt „bizonyított” az elmúlt 26 évben, Egyik sem méltó a nép bizalmára.
Egyedül a MIÉP rendelkezik olyan radikális programmal, mellyel leváltható az önző bal- és jobboldali elitek rendszere.
Szabadságunk, életünk, nyugodt békés jövőnk a tét! Szolgaság és nemzetünk lassú szétesése, beolvasztása a másik út. Köztes út nincsen!
Egy párt, melynek soraiba lelkiismeretes, nemzetét szerető, szolgálni képes magyar testvéreket várunk és keresünk.
Ahhoz, hogy megvalósítsuk a MIÉP programját, nem pillanatokig lelkesedő segítőkre van szükségünk, hanem kitartó harcostársakra, akik a hit emberei,- hívő nemzet voltunk és vagyunk, ősi szentség a mienk, mert Magyarország megmentéséhez igaz hazafiakra és asszonyokra van szükség.
Anyákra és apákra, ifjakra és idősekre, gyermekekre.
Spirituális tanítókra, tudósokra, gyógyítókra, tanárokra, kutatókra, mindenkire, aki a szívét-lelkét adja a Nemzetéért!
Mert Neked és Nekem, Nemzetünk minden tagjának csak is akkor lesz nyugodt, békés élhető jövője, ha teszünk is érte. Csak Együtt Boldogulhatunk.
Ha Nemzetünk felemelkedik az elnyomás alól, akkor Te is emelt fejjel élhetsz, mert magyarnak lenni kiváltságos ajándék. Szerezzük vissza életünket, nem csak magunkért, hanem testvéreinkért és gyermekeinkért is. Ha ők felnőnek, számon fogják kérni tétlenségünket, s felelősségre vonnak bennünket, hogy engedtük kirablóinknak elvinni földet, a hazánkat, amiért őseink vérüket, életüket adták.
Senki nem fog megmenteni bennünket saját magunk tehetetlenségétől, kizárólag az akaratunkon és a szeretetünkön múlik minden.
Rázd le magadról a bátortalanság, a félelem, a tehetetlenség bilincseit, s jöjj közénk.
Ha eleged van a „gengszterváltók” parlamenti játszadozásaiból, ha érzed és tudod, hogy ők rántották és rántják ki alólad a talajt, ha úgy érzed, elrontják és megrontják az életedet, mert eladtak bennünket, szolgákká és rabokká lettünk, miközben azt hitették el velünk, szabadok vagyunk.
A szegény még szegényebbé lett, a beteg még betegebb, mindez csak rosszabb lehet, ha engedjük.
MIÉP alelnöke. Deli Károly 2016.Feb.01
Felhívás:
Ha szigetszentmiklósi vagy csepeli lakos vagy, akkor a következő címen várjuk jelentkezésedet: angelika0108@gmail.com
Ha XX.- XXIII. kerületi, akkor jelentkezhetsz közénk a kerületben is, az alelnök csapatába, a következő címen: deli.karoly@t-online.hu
Szigetszentmiklóson most szervezzük a MIÉP szervezetének újjáalakítását.
Őszinte, tiszta szívű, tenni akaró csapattagokat várok, szeretném ha kreativitásod nem sajnálnád a közös cél érdekében. Mi a cél?
Mivel anya vagyok természetesen az anyák, és a gyermekek életkörülményei, a helyzetük, az oktatás, a kreativitás, a fejlődés.
Várlak szeretettel közénk!
Az igényedet küldd el a fent megadott e-mail címre, amit előre is köszönök!
Angelika (a MIÉP blogszerkesztője)


Kommentek